International School
for Fitness
and Recreation

Személyi edzésből szuperbiznisz
Több vendég. Több sikerélmény. több bevétel.

Fitness edzőként mindannyian azt szeretnénk, hogy sok kliensünk legyen és a vendégeink kitartóan, hosszú időn át edzenek velünk.
Azt szeretnénk, hogy a klienseink a közreműködésünkkel és segítségünkkel elérjék a fitness céljaikat.
A sok elégedett vendég pedig vigye és adja tovább a jó hírünket.

Fitness szakmában a vendégeink sikerélménye kulcsfontosságú.
Ez jelenti számunkra edzőknek is az örömet és sikerélményt és ez a kulcsa a személyes anyagi és egzisztenciális gyarapodásunknak is.

Az edzői siker két alapkövön nyugszik.

Az egyik a sportszakmai tudásunk. A másik pedig annak a tudománya, hogyan építsünk fel és menedzseljünk egy komoly, igényes és fizetőképes vendégkört.

Ez a sorozat a vendégkörépítéshez és klientúra menedzsmenthez nyújt muníciót.

Közös együttgondolkodásra hívunk Téged.
Számos témát felvetünk majd, amelyeket igyekszünk kifejteni, körbejárni. Ezek azok a területek, amelyeken tudatosnak kell lennünk és idővel be kell építenünk a gondolkodásmódunkba, majd az edzői munkánkba is.

A videókat tekintsd gondolatébresztőnek!

Az a célunk, hogy beindítsuk a képzeletedet. Az a célunk, hogy lásd mennyire sokrétű az edzői munkánk. Hogy koránt sem merül ki az edzésprogramok, sporteszközök és testgyakorlatok ismeretében. Lásd, hogy rengeteg mindent tehetünk azért, hogy egyre több vendégünk legyen, a vendégeink hosszú időn át és kitartóan dolgozzanak velünk és nagyon hatékonyan érjék el a céljaikat!

Légy nyitott!
Nézd úgy ezeket a videókat, mint lehetőséget önmagad fejlesztésére! Tekints ezt a sorozatot egy lépcsőfoknak azon az úton, ahol az edzői tudásodból és lelkesedésedből egy sikeres, örömteli és gyümölcsöző életet építesz!

Kérdezz, kommentelj, mondd el a véleményedet!

Ha bármilyen kérdésed, ötleted, gondolatod támad a videók alapján, írd fel magadnak és oszd meg velünk a Fitness Company VIP facebook csoportban!

Ha még nem vagy tagja a Fitness Company VIP facebook-csoportnak, akkor az alábbi linken tudsz csatlakozni.

Fitness Company VIP

Ez a sorozat a Fitness Company Személyi edző tanfolyamának egyik tananyagrészlete.
A videók március 5-ig lesznek publikusak a külsős érdeklődők számára. Utána már csak a személyi edző képzésünk tanulói láthatják.
Szóval igyekezz március 5-ig megnézni az összes előadást! Reméljük hasznosak és inspirálóak lesznek számodra ez előadások! 

Ha pedig szívesen tanulnál ebben a szellemben egy minőségi személyi edző tanfolyamon, szeretettel várunk a hamarosan induló képzésünkön.

1. Gondolat - Az edzői munka lényeges aspektusa
Interakció, kommunikáció, kapcsolatépítés

 

A témához kapcsolódik a FitNEXT Magazin több írása is.
Az egyik arról szól, hogy dolgoznunk kell önmagunkon is és „embermágnessé” kell válnunk.
Kattints az alábbi linkre és olvasd el a cikket is.

Embermágnes

2. Gondolat - Tudásból megoldásértékű terméket
Indulj ki a klienseid problémáiból!

 

A fenti videóhoz ajánlunk Neked egy cikket is a FitNEXT Magazin oldaláról.
A címe: Nyerő szeretnél lenni a fitness pályán? A cikk olvasásához kattints a linkre:

FitNEXT Magazin

3. Gondolat - A látványos eredményekhez idő kell
Gondolkozz hosszú távú együttműködésben!

 

4. Gondolat - A profi edző profi vendégkört nevel
Tanítsd, edukáld szisztematikusan a vendégeidet!

 

5. Gondolat - Nézz ki az edzői buborékból!
Jöjj rá, hogy mi van a lehetséges klienseid fejében!

 

6. Gondolat - Út a személyes függetlenséghez
Az alkalmazotti világból a saját vállalkozásig

 

7. Gondolat - Biztosan tudnak rólad a lehetséges klienseid?
Amíg nem dolgozol ezen, csak takaréklángon működsz

 

8. Gondolat - A számokban rejlő hatalmas motiváló erő
Egy fontos elem a hosszútávú kliensmegtartáshoz

 

9. Gondolat - Beszéljünk az edzői hitelességről!
Mutasd meg a referenciáidat!

 

Személyi edző képzés

Március 11-én kezdődik a Fitness Company személyi edző tanfolyama. A képzés hibrid rendszerű. Ez azt jelenti, hogy az elmélet egy részét oktatóvideók formájában otthon fogod tudni feldolgozni, a gyakorlati képzés viszont személyes, kontakt oktatás keretei között zajlik. 
Nagyon fontos a minőségi személyes tudásátadás. Enélkül nem lehet komoly edzőket képezni. Éppen ezért a Fitness Company-ban prémium minőségű felkészítést kapsz. Életképes és tudatos edzőgenerációt nevelünk.

Március 18-án és 19-én lesz az első kontakt oktatási hétvége. Addig lehet még csatlakozni a tanfolyamhoz.

Szeretettel várunk Téged is!

Részletes infó